IFI

   

Az ifjúság fontossága és szerepe!

A fiatalokkal foglalkozni nagyobb felelősség, mint ahogyan azt gondolnánk, és szebb feladat, ahogyan azt elképzeljük.
Elsődleges dolgunk nekünk „akik már régebb óta vagyunk fiatalok”, hogy példát mutassunk a mögöttünk álló generációnak. A fiatalokat  elsősorban nem csak az fogja meg amit mondunk, vagy tanítunk Nekik, hanem nagyobb hatással van rájuk az amit látnak  rajtunk. Legjobb tananyag előttük az életünk, családunk, viselkedésünk, küzdelmeink és győzelmeink.
A legfontosabb egy IFI - csoportban, a kapcsolat és annak minősége, mélysége.  A szeretetkapcsolatok a leggazdagabb táptalaj egy fiatalközösségben ahhoz, hogy a lelki és erkölcsi értékek kifejlődhessenek. A feltétel nélküli bizalom, a lelki és érzelmi megnyílás a cél szemeink előtt. Isten kincseket rejtett el a Fiatalokban, amiknek a felszínre hozását a szemeink előtt végzi el, bennünket használva.
A fiatalság mindig az erő, a potenciál, az új lehetőségek és a tisztaság fogalmak kíséretében jelenik meg a bibliában. A fiatalok az üdvtörténet legtöbb állomásán ott voltak és cselekedtek. Amikor Mózes lejött Isten jelenlétéből a Hóreb hegyről, hogy megkösse a szövetséget a nép az Atyával, a fiatalok voltak, akik bemutatták Mózessel az áldozatot. Amikor Izrael odaért az ígéret földjéhez és megkémlelték a tejjel és mézzel folyó földet, a fiatalok voltak azok, akik életüket kockáztatva bejárták az elfoglalni kívánt országot. Mindig az atyák voltak akik meghatározták a főirányvonalakat és meghozták a döntéseket, de a fiatalok szervesen részt vállaltak azok végrehajtásában.  A fiatalok többsége, ma sajnos egyik erénnyel sem rendelkeznek.
Tisztaságuk korai elvesztése és céltalan kicsapongásuk következtében elvesztik erejüket, kiégnek, és mivel életüknek alapot sem vetettek, lehetőségeik már hamarabb szertefoszlanak minthogy megismernék azokat.  Még mielőtt felnőtté válnának, már elveszítik életörömüket. Magam is ehhez hasonló életet éltem mielőtt Isten elkapott a lejtő szélén állva. Megfáradva és csalódva, reménytelenül kerestem önmagam a világban. „Szerencsét próbáltam” mindennel ami körülvett. Zene, haverok, bulik, amivel épp le tudtam kötni magam. De azt láttam meg, hogy minél inkább próbálkoztam, annál inkább nem sikerült, boldognak lennem. Isten viszont úgy ahogy voltam, derékig érő hajjal, kutyalánccal a nyakamban és szögesdróttal a karomon, emelt föl magához. Ekkor éreztem meg, hogy nem ez lett nekem szánva, nem azt kell tennem, amit addig. Megtaláltam önmagam az Atya arcában. A fiatalok kell, hogy tudjanak fiatalok, maradni. Nem kell idejekorán fölnőniük, megöregedniük.
Azokat a lehetőségeket, amiket Isten mindenki számára megtervezett és megálmodott, csak fölszabadult szívvel és lélekkel tudjuk megismerni és megragadni.                                                                                                                                               ( Varga Vince)